BUB 1. forduló
- Beszámoló |
- Budapest |
- 2010 |
- Tatabánya |
- Margitsport |
- LOL |
- Hallodigaz-e? |
- Gyerejolesz |
- Detonator |
- Dermedongók |
- CEL-retörők |
- BUB
Winter League után egy újabb kispályás kinti verseny. Habár ez nem ugyanaz a liga
, de nem is ugyanazzal a csapattal mentünk. A cél az az volt, hogy egy napsütéses napon jól érezzük magunkat, miközben minél többet gyakorolnak, akiknek kevésebb versenytapasztalatuk van. Ez részben sikerült is, hiszen sütött a nap. A másik fele reggel úgy nézett ki, hogy nem feltétlenül fog teljesülni. Reggeli névsor: Ildikó, Taraba Judit, Szilárd, Viktor, Balázs, Dávid és Biró Peti. Szurkolótábornak meg ott volt a két legifjabb Pálinkás valamint a Varga páros Peti és Eszti.
Első meccsünk a Margitsport ellen volt. Sima játék, 12-6-os végeredménnyel. Tudtuk, hogy nem ez volt a legnehezebb meccsünk aznapra, lévén a csoportban ott volt a LOL is, valamint a másik ágon, Tatabánya, Gyerejólesz páros is nehéz meccseket ígért. Miközben játszottunk befutott 3 teljesen kezdő ismerősöm, akiket érdekelt a játék, szóval a két meccs szünetében gyorsan megtanítottuk Györgyit, Balázst és Jenőt dobni. Jól tettük, hiszen a Detonátor ellen már ők is játszottak. Próbáltuk tartani magunkat ahhoz, hogy max 2 kezdő a vonalon, és nagyon jól ment a játék. Szépen belerázódtak az újak is. Szinte hasonló végeredmény 11-6. A megérdemelt győzelem után jöhetett a LOL. Ekkorra megfogyatkoztunk, mert Ildi és Szilárd hazamentek. De még így is voltunk elegen. LOL is hasonló felfogással jött a versenyre, a pályán Dini, Petya, Isti mellett kezdőik Benedek, Kristóf és Jani. (Érdemes megjegyezni a neveket, biztos találkozunk még velük - a Spirit körben a külső körben
) Ez a meccs volt addig legnehezebb, nem is volt olyan egyszerű, de végig vezetve okos játékkal hoztuk a meccset tartva az eddigi tendenciát 10-6. Csoport elsőként mehettünk tovább, ami Gyerejólesz elleni elődöntőt jelentett, immár Judit nélkül, mert neki is el kellett menni. Szerencsére még a 3 teljesen kezdőt meg lehetett győzni, hogy maradjanak, valamint Halász Eszti is beállt hozzánk. Bizakodva vágtunk neki. Jól tettük, mindenki csinálta a dolgát és ez a 10-5-ös eredményen nagyon jól látszott. Egész nap nem cifráztuk, tenyerest fogtunk, ha turn volt és mi támadtunk, akkor 2 hátul 3 a stackben. Furesz szavaival élve: egyszerű játék ez. 
Döntőt Tatabánya ellen játszottuk. Nem tűnt egyszerűnek a dolog, mert ezt a meccset már a családi programjaik miatt a 3 új Györgyi, Balázs és Jenő végképp nem tudta megvárni. Szerencsére Eszti beállt megint hozzánk, akinek ez már zsinórban talán az ötödik meccse volt (jó neki, nem kellett csak egyszer bemelegíteni) és Anett is segített. Meccs előtt elhangzott a mondat: Ezért a meccsért jöttünk. És nagyon komolyan vettük. Meg is lett az eredménye 6-1, oda. Nem csináltunk mást, mint amit eddig, csak a hosszabb bevállalósabb dobásaink kevésbé jöttek be. Vagy fáradtabbak voltunk már, vagy ők fogtak minket szorosabban. Amúgy se egy alacsony társaság. Persze 4-1-től műr Balázs a maga módján mondta is, hogy milyen játék lenne a célravezető, de hát lassan hallottuk meg.
Szóval 6-1 oda, hátra van még kb 20 perc, és elkezdünk apró passzokkal haladni. No meg apró pontokkal is megzavarni őket. Nem sokkal. Egyszerre csak eggyel. 6-2, 6-3, 6-4, 7-4, 7-5, 8-5,8-6,8-7,9-7, 9-8, 9-9 ekkor járt le az idő. A vége 10-9 lett, sajnos nekik. Semmi gond, nincs még vége, van még 2 forduló. Összességében jó kis nap volt, és meglehetősen hasznos is.
-

- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges


