Skip to Content

Budapest

Kezdo verseny

Képek a tornáról:
https://picasaweb.google.com/tewo86/20110226KezdoVerseny?feat=directlink

Purple jam – Már Hallom (4-5)

Gabo& Viktor: Elején megbeszéltük, hogy kezdő lány csapat, csak ne
legyünk durvák velük, vigyázzunk rájuk... Ehhez képest mint ahogy azt
az eredmény is mutatja éppen hogy csak megvertük őket. (Mert
vigyáztunk rájuk. Smile Meglátszott a csapaton, hogy első meccsünk.
Akksi: Elég gyengén kezdtünk, futottunk az eredmény után, de 3-2 után
sikerült fordítanunk 3-4-re. Úgy terveztük hogy Viktor és Birop nélkül

BUB 1. forduló

Winter League után egy újabb kispályás kinti verseny. Habár ez nem ugyanaz a liga Smile, de nem is ugyanazzal a csapattal mentünk. A cél az az volt, hogy egy napsütéses napon jól érezzük magunkat, miközben minél többet gyakorolnak, akiknek kevésebb versenytapasztalatuk van. Ez részben sikerült is, hiszen sütött a nap. A másik fele reggel úgy nézett ki, hogy nem feltétlenül fog teljesülni. Reggeli névsor: Ildikó, Taraba Judit, Szilárd, Viktor, Balázs, Dávid  és Biró Peti. Szurkolótábornak meg ott volt a két legifjabb Pálinkás valamint a Varga páros Peti és Eszti.

BUT 2010

Pár kép a tornáról!

Idén is megrendezésre kerül a BUT (Budapest Ultimate Terembajnokság).  A tornáról többet lehet megtudni a torna honlapján.

Tartalom átvétel